VPS bérlés inspirálta az új kollekciómat

Jó ideje alkotói válságal küzdöttem. Szeretek divatról írni, divatról posztolni, divatot tervezni, egyáltalán, mindent, ami stílussal, megjelenéssel kapcsolatos. Az utóbbi időben viszont semmi nem akart összejönni. Egyszerűen nem vot ötletem az alkotáshoz.

Egy férfi ismerősömnek panaszkodtam arról, hogy fogalmam sincs, most mi segíthetne. Azt találtuk ki, hogy találomra sorsolunk egy szót valahogy, és én az alapján fogok majd kollekciót tervezni. Jobb híján abban maradtunk, hogy rákeresünk a Google-ban valami teljesen fura betűkapcsolatra, és az első magyar nyelvű találat lesz az enyém…

Már nem is emlékszem, mire sikerült rákeresni végül, de az első találat a VPS bérlés lett. Akinek ez nem mond semmit, az ne izguljon. Nekem se mondott sokat az elején.

De mi fán terem az a VPS bérlés?

A VPS a számítástechnikából jön. Azt jelenti, hogy valaki nem otthon, vagy az irodában alakít ki szervert, hanem keres egy céget, akinek nagy és gyors szervei vannak, és azokon egy kis részt kialakít és átad másoknak. Pont, mint amikor valaki irodát bérel egy irodaházban…

Az irodaházas hasonlat elég jó. A VPS is ilyesmi módon működik. A bérlő megszabadul minden nehézségtől, ami a karbantartással jár. Nem kell a frissítésen, vagy a szerver fizikai rendbetételén dolgozni. Mások vigyáznak az értékeire is.

A VPS bérlés azért éri meg a cégeknek, mert egy kisebb vállalkozás valószínűleg nem használná ki a saját, telepített szervere kapacitását, viszont rengeteg macerája lenne vele. A bérelt szerver viszont egy egyszerű, védett, gyors szolgáltatás. Ráadásul az a cég, akinek én a honlapjára klikkeltem SSD szervert ajánl, ami elég gyors és jó szolgáltatás… Legalább is a neten azt írták.

A sok búvárkodás után én arra jöttem rá, hogy a VPS hasonlít egy kicsit a sima webtárhelyhez, ami például ehhez a honlaphoz is készült, csak kicsit gyorsabb meg biztonságosabb. Nekem egyébként nagyon szimpatikus lett ez a megoldás – persze nekem még nincs szükségem ilyen kaliberű munkára.

Mit jelent nekem a VPS bérlés?

Haha… Nem hiszem, hogy valaha ilyen címmel feladnának iskolai fogalmazást, denekem most muszáj volt rajta elgondolkodni.

Én olyannak képzelem, hogy van egy nagy tér, ahol mindenki tárolja a különböző tudását, műveit, munkáit. Nincs átjárás, nem ismerik egymást, valami titokzatos dolog mégis összeköti őket, mint a Mátrix…

VPS bérlés

A ruháimban ezt a különös, elidegenedett, mégis, valamiért barátságos és inspiráló hangulatot szerettem volna megfogni. Fekete alapon zöld vonalakat használtam és népies, szabad, kicsit hippis szabályt, hogy igazán sokoldalú, kicsit feszült, kontrasztos dolog legyen.

Kinek a pap…

Kinek az abszint, kinek a nők, kinek a VPS bérlés segít, hogy legyőzze az alkotói válságot – ennek tükrében szívesen lennék VPS függő egy darabig. 😀 Nagyon örültem, hogy a barátom megoldotta a rproblémát – hálából ajándékoztam is neki némi kockás pólót… Nomen est omen, ugyebár—