A történet, melynek végén a Mannol termékei mellett kötöttem ki

Sok évig voltak problémáim azzal, hogy milyen módon tudnám megfelelően karban tartani a kocsimat. A probléma elsősorban azért merült fel, mert nem nagyon értettem a témához és a helyzet az, hogy nem is különösebben érdekelt, elvégre nem vezettem és nem is terveztem belekezdeni. Mármint a jogosítvány már régóta zsebben volt, de alapvetően nem voltam rászorulva dologra. Először azért nem mert kisvárosban éltem és bárhova gyorsan eljutottam ha sietnem is kellett, ráadásul volt egy biciklim is, ami nagyban megkönnyítette a közlekedést a meleg időszakokban. Telente pedig az ember valahogy ösztönösen is lassúvá, későssé válik, legalábbis én igen, ilyenkor nem nagyon tudom rávenni magamat a sietségre. Ha mégis, akkor meg szedtem a lábamat vagy megesett, hogy megrögzött biciklistaként a hóban is felpattantam a bringára és úgy mentem el mondjuk edzeni vagy bármi. Közhely, de a sportoló szervezet tényleg jól kibírja az ilyesfajta megterhelést, sőt sokszor még meg is köszöni.

Szóval ez volt a helyzet addig, amíg otthon kellett éljek és nem voltak nagy távolságok, nyilván olyan kérdések, mint a motorolaj vagy hasonlók csak a nálam jobban témabeli barátaim révén kerültek elő. És akkor úgy is éreztem, hogy ez így jó, nem igazán kell nekem ezzel foglalkoznom, elvégre a közlekedés ilyen formája nekem valahogy mindig is nyűg volt, jobban szerettem és szeretek mind a mai napig inkább útközben gondolkozni, töprengeni, merengeni, semmint arra figyelni, hogy milyen táblák jönnek velem szembe. Aztán amikor felkerültem Budapestre nyilvánvalóan minden addiginál messzebb került tőlem az a kérdés, hogy mikor veszek autót. Motor olajat legfeljebb akkor láttam ha az éppen kiömlött az úttestre és akkor sem kezdtem el azon morfondírozni, hogy ez most vajon Mannol vagy egy másik gyár terméke-e. Legfőképpen azért, mert nem is értettem az ilyesmihez, így hát nyilvánvalóan nehezen tudtam volna belemenni a kérdésbe.

Idővel aztán eljött a diplomázás ideje és a nagy kérdés, ami foglalkoztatott ezzel kapcsolatban: hogyan lenne megoldható az ezentúli nagy távolságok megtétele akár városok és megyék között? Természetesen az autó lett a befutó, aminek köszönhetően aztán neki is álltam megkeresni a megfelelőt. Szerencsére találtam egy nagyon keveset futott, viszonylag új gépet, ami kezdésnek tökéletes volt, főleg arra, hogy egy kicsit visszaszokjak a vezetéshez magához, elvégre a közúti rutint visszaszerezni sem volt kis meló már önmagban sem, de azt meg különösképpen nem szerettem volna, hogy ez bármilyen problémához vezessen.

Szóval az a helyzet, hogy mire ezzel úgy megvoltam már gondolnom kellett az egyéb problémákra is az autóval kapcsolatosan, tekintve, hogy az olaj és egyéb kenőanyagok cserére szorultak. Ekkor jött a nagy kérdés, hogy pontosan milyen cég termékeit is érdemes kipróbálnom. Természetesen ahogy az lenni szokott minden általam megkérdezett barát, haver, ismerő teljesen mást mondott vagy legalább akkora volta szórás a válaszok között, hogy nem tudtam volna egy objektív döntést hozni azzal kapcsolatosan, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb megoldás a problémámra. Így hát úgy alakult, hogy az interneten is elkezdtem keresgélni a megfelelő választást, megoldást. Ekkor aztán úgy alakult, hogy megnéztem jó pár értékelést és egyebet, mire arra a megállapításra jutottam, hogy a legjobban a Mannol cég termékeit ítélték megbízhatónak a felhasználók az általam felkeresett fórumokon. Mivel itt már igen magas mennyiségű értékelésről beszélünk úgy éreztem, hogy nincs is értelme különösebben vitatkozni a  „közvélemény kutatás” eredményeivel, egyszerűen csak megrendeltem a szükséges termékeket a netről .

Azt kell, hogy mondjam egyáltalán nem is bántam meg, hogy végül egy ilyen behatóbb jellegű keresést folytattam a témával kapcsolatosan, elvégre az eredmények, ahogy azt mondani szokták magukért beszélnek, ahogy történt mindez ebben az esetben is. Szerencsére azóta a vezetés is újfent az életem szerves része lett, így már több garnitúra Mannol termék kipróbálásával a hátam mögött is fenntartom azt a véleményemet, hogy igen jól döntöttem azzal, hogy akkor végül ezt a megoldást választottam