A divat világában sem mindenki sérthetetlen

Van egy barátnőm, aki modellként dolgozik. Fotózásokon és divatbemutatótok is szokott szerepelni, egész nagymenő a szakmában. Már elmúlt 25 éves, így ő szerinte lassan kiöregszik, muszáj feltűnést keltenie folyton maga körül, hogy az emberek megjegyezzék és esetleg a későbbiekben is legyen munkája, akár reklámfilmekben, vagy magazinokban.

Szerintem jobban járna, ha valami polgári foglalkozást nézne magának és abban próbálna érett korában kiteljesedni, mert ez a divat szakma teljes őrület. Mikor ezt neki mondom, mindig tiltakozik és kiakad, szerinte ő erre született, és nem tudna mást csinálni, például beülni egy irodába nyolc órás munkába. Ez is annyira jellemző, mindig végletekben gondolkodik.

Tavaly például meghívták valami gálára, ahol sok szakmabeli nagykutya ott volt és neki muszáj volt valami cirkuszt csinálnia megint, hogy felkeltse a figyelmüket. Aki nem látta (szerintem nincs olyan, mert az összes újság lehozta), nem is hiszi el, de konkrétan majdnem anyaszült meztelenül jelent meg a rendezvényen. Valami eszement új tervezővel összeszövetkeztek és kitaláltak egy gúnyát, ami egy icipici flitteres bugyiból, meg egy olyan felsőből állt, hogy mikor megmutatta, nem csak hogy elszégyelltem magam, de elgondolkodtam, vajon hol lehet az exhibicionizmus és az őrültség között a határ. És ez nem minden, hiszen az egész műveletet december közepén sikerült előadni.

Hát, gondolom, mondanom se kell, hogy úgy megfázott, hogy én ápolgattam hetekig. De azt sem akárhogy, mert ő ugyebár művész, szóval kb. egy hétig tartott, mire előkerült, addigra már annyira beteg volt, hogy azt hittem egyből a kórházba megyünk. Rögtön jött a hiszti, hogy ő nem mehet ilyen helyre, mert ott sokan vannak és felismerik, vigyem haza. Nagy nehezen beleegyeztem, de akkor jött a második kör, mivel nem volt hajlandó elengedni maga mellől. Még pisilni is ki kellett szöknöm, és a felénél már kiabált, hogy elhagytam.

Ez sok kérdést felvetett, hiszen dolgozni mondjuk nem tudtam menni, de az annyira nem volt nagy baj, mert a főnököm jó fej, ráadásul ismeri is őt, megengedte, hogy otthonról dolgozzak. Kaját tudtam rendelni, éhen nem haltunk, de szerettem volna, ha hamar rendbe jön, mert idegileg ez elég megterhelő volt nekem, viszont ahhoz gyógyszer kellett. De nem engedett le a patikába.

Napokig itattam teával, etettem mézzel, de komolyabb volt a baj ennél, eszközöm meg nem igazán volt.

Aztán hirtelen beugrott, hogy egy kolléganőm mesélt valami online patikáról, ahonnan házhoz hozzák a gyógyszereket, van tanácsadás, a gyógyszerekhez leírás, gyorsan teljesítik a rendeléseket és relatíve jó árban is vannak a dolgok. Gyorsan utána is néztem és meg is találtam. Nem viccelt a kollegám, tényleg minden úgy volt, ahogy elmesélte én pedig kezdtem reménykedni, hogy véget ér ez a téboly.

Konzultáltam az egyik szakértőjükkel, ajánlott egy csomó mindent, Algopirint lázcsillapítónak, meg acc 200 –at, hogy feloldja a nyákot, néhány vitamint és köhögéscsillapítót meg még pár dolgot, amire nem emlékszem. Lényegében megrendeltem mindent, amit ajánlott és csak reménykedni tudtam, hogy nem egy hét, mire kihozzák, mert megőrülök addig.

Szerencsére gyorsan megérkezett a csomag és minden rendben is volt, nem felejtettek ki semmit, ami az online rendeléseknél nagy szó, így hamar tele is tömtem kedves barátnőmet gyógyszerekkel. Két nap múlva már sokkal jobban érezte magát, ezért majdnem elindult egy buliba, de mikor megfenyegettem, hogy ha visszaesik, nem ápolom tovább, inkább fekve maradt.

Szerencsére túl vagyunk rajta, már csak egy emlék az egész, de sosem fogom elfelejteni azokat a napokat, meg persze, hogy milyen őrült a barátnőm, mert azóta sem változott természetesen és nem csinál kisebb marhaságokat. Egy dologért viszont hálás vagyok: az elmúlt egy évben egyetlen egyszer sem kellett patikába mennem. És ha ő nem ilyen lüke, talán sosem jövök rá, hogy létezik az a szuper online patika.