Angol esküvő, előtte angol nyelvtanfolyam Budapesten

glasses-213156_640Hát el sem hiszem, hogy végre a legjobb barátnőm férjhez megy. Igaz, nem a szomszéd faluban lakik sajnos, hanem „vesztére” egy angol férfiba szeretett bele.

Persze nem hibáztatom, mert Ben igen csak jóképű férfi.

A szerelmük

Még itthon az egyetemen ismerkedtek össze Annával. Egy iskolába jártunk mind a hárman. Szerintem Bennek első pillanattól kezdve tetszett Anna. Sokszor mondtam is neki, hogy nézd meg milyen helyes, meg hogy téged néz…hasonló szavakkal, de rá se hederített. Egyik alkalommal a könyvtárban tanultunk közösen, mikor ő is csatlakozott hozzánk. Már elég későr járt, mikor végeztünk, és ő kedvesen felajánlotta hogy hazavisz minket, amúgy is sötét volt, az eső is esni készült, így elfogadtuk. Persze úgy helyezkedtem, hogy ne nekem kelljen előre ülnöm, gyorsan bepattantam a hátsó ülésre, így kénytelen volt Anna előre ülni. Morgott is magéban, láttam rajta, hogy ez miatt még tuti kapni fogok tőle, de nem érdekelt különösebben.

Amúgy is tényleg kedves volt tőle, hogy felajánlotta. Végül, egy teával jutalmaztuk, a közös albérletünkben a taxiért cserébe. Jót beszélgettünk, én pedig igyekeztem sokszor magukra hagyni őket hol rövidebb, hol hosszabb időre. Talán egy órát ha maradt, utána jött a fejmosás. Persze Anna mondta a magáét az autós incidens miatt, de legalább bevallotta, hogy tényleg helyes ez a srác.

A továbbiak

Egyre többet láttam körülöttünk, tanulni, vagy csak beszélgetni. Persze a végére egyértelmű volt, hogy fülig szerelmesek lesznek egymásba.

Szerencsére Ben angol volt, így elé sokat tudott segíteni a nyelvi nehézségeink miatt. Igaz, nekünk az ő segítsége kevés volt a diplomához szükséges nyelvvizsgához így a suli mellett, még egy angol nyelvtanfolyamra is jártunk fent Budapesten.

Persze, miután egymásba habarodtak a fiatalok, következő évben már úgy laktunk, hogy nagyobb lakást kerestünk, és Ben Annához költözött. Jól teltek az egyetemi évek. A diploma osztón pont azon tanakodtunk, hogy ki mit kezd majd magéval, mikor hosszas hezitálás után benyögte a barátnőm, hogy Angliába megy Bennel. Azt hittem, hogy rosszul hallok. Valahol igaza van Szerelmes, világot láthat, új élet, románc… Te elmentél volna Angliába?

Az esküvő

Tavaly karácsonykor hívott Anna nagy ujjongva, hogy megkérték a kezét. A felhők között járt örömében. Ekkor már majd egy éve volt kint, és több mint négy éve voltak együtt. Végül is mire vártak volna?

Persze nem hagyhattam ki, hogy ne kérdezzem meg a barátnőmtől, hogy ugye nem vagy terhes? Jót nevetett a telefon másik végén, de közölte ,hogy nem is, egyenlőre nem szeretne se ő, se Ben. Van egy nagyon jó munkája, amit szeret, és nem szeretne még babázni, mert utazni szeretne inkább.

Az esküvő a nyáron lesz. Mivel elég messze van, így elég megterhelő mindenkinek az utazás, hiszen repülővel fogunk utazni.

Én mér egy alkalommal voltam kint egy hetet náluk, ekkor választottuk ki az esküvői ruháját is. Szolid, nem hivalkodó, a felső része csipke, biztosan tetszeni fog a leendő jövendőbelijének is.

Persze felkért, hogy legyek a tanulja, amit örömmel elvállaltam.

Nagyon várom már az esküvő napját. Tudom, hogy boldog lesz ő nagyon ott int, ugyanakkor nagyon fog hiányozni itthonról, és ha letelepednek végleg szinte alig fogunk majd találkozni. Persze ezzel most nem törődök, hiszen örülök a barátnőm boldogságának.